Seiobo járt odalent

Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen.