Égő pecsét

Égő pecsét, avagy üzenetek a jelenLétbe

Befele figyelve hall, és mélyen ír Csávossy György István. Bár verseskötetet tart kezében az olvasó, ez itt most messze több.
Istenes versek, amelyek egy olyan szilárd kapcsolatból születnek, hogy bár kirajzolódik egy ragyogó istenkép, mégis egyben emberkép is tükröződik, egy lelki térkép a szerző belső, egyenes labirintusából.
A lenni és a tenni harmóniája érintheti az olvasó lelkét a szentírás-illatú, ünnep-ízű, itthon élő és nem ésszel gondolt, több mint szavak, több mint sorok, több mint versek olvasása közben. Engedelmes mondatelemek, tisztán kódolható, csengő üzenetek és az idő feszülő dimenziója jellemzik a költeményeket. A keresztény hit és a római katolikus vallás talaján épülnek a versek, és mintegy nyújtóznak, nyújtóznak fölfelé a tisztaság, az alázat és a megbocsátás nagybetűs Végtelenjéhez, észrevétlenül ragadva magukkal az olvasót ebbe a vágyakozásba.
Az égő, de el nem égő csipkebokortól az örökmécsesig az égő pecsét az út, amit Isten mosolyogva hagy lelkünkön, és amit a szerző is élőn és égőn visel. Így maradhat monológ a kígyó minden szava, miközben a költemények égő pecsétként pecsételik üzenetüket a jelenLétbe.