Ábel az országban

Tamási Áron (1897. szeptember 20. – 1966. május 26.) A mozdonyvezetőnek még megköszöntem a jóságát és az ügyeletet, aztán körülnéztem, s hát látom, hogy Garmada úr várakozik reám. – Ez a dög a kié? – mutatott a kutyára. ... ... – Miféle dög? – ütköztem meg. – Hát ez a kutya. – Az enyim; de nagyon híres! – mondtam. – S miről? – Arról, hogy dög létire megy, ugat és harap. Garmada úr megvetőleg nézte Bolhát, s nem akart mozdulni. Sem szólani nem akart. Az emberek sűrűn jöttek-mentek mellettünk, s én is szerettem volna már valamerre irányt venni. – Na, gyerünk! – szólott végre mégis. Megindult elöl, s én Bolhával utána. (…) – Hogy hívnak? – Szakállas Ábel, – S valakid van-e ebben a városban? – Van. – S kid van? – Az Isten. – S más nincs? – Még ez ideig nincs. – Na, akkor gyerünk! – mondta, s már mentünk is. ...