Vakondvilág

„Költő, esszéíró, történettudományi szakíró” – olvasható róla a lexikonban, de aki az idők folyamán megjelent köteteit ismeri, a szakterületéhez tartozó munkáin kívül az esszé-köteteiben is a költőt érzi. Az írószövetségi debut-díjjal kitüntetett körÉvek (1992), A madárijesztő panaszai (1996), A hetedik törpe (2005) mellett az esszéit, jegyzeteit kötetbe foglaló tempus fugit (1994), vagy a Kanadában töltött években látottakat mérlegre tevő Egy kelet-európai Kanadában (2002, 2008) után, most ismét a költő szólal meg, felfedezve egy olyan világot, amelyről így vall: "A vakondvilág saját világ. És kisajátított. A vakond által. Egy kicsit olyan, mint az ember világa, mindennel kapcsolatban áll, és mindentől különálló. Egyszerre van fent és lent, csupa pátosz és csupa sebhely. A vakondvilág egy kicsit vakonvilág is. Mert a vakond nem lát. Alig lát. Soha nem látja, ami közvetlenül az orra előtt van. Vagy ha látja is, nem veszi észre. Mindig máshova néz, máshova vágyik, különc, nem csapatjátékos. A vakondvilág kaotikus. Csupa összevisszaság. A vakond cél nélkül áskálódik, fárasztó dolgokon töpreng, állandóan halad és állandóan ismétel. De az ismétlései mindig mások. Akár a visszatérései. A vakondvilág egyhangú. A valóságban és az álomban is. Egyetlen húron játszott szimfónia. A vakondvilág a földszagú titokzatosság. És színfónia. Így áll össze ez a kötet. Egyhangon szólóan, vissza-visszatérően és megtorpanóan, mégis, egy sajátos és megismételhetetlen világként. Lakható." /Dávid Gyula/