Szigorúan ellenőrzött evangélium I.-IV.

A totalitárius társadalmi struktúrák természetüknél fogva arra törekszenek, hogy az őket létrehozó eszmerendszer minden valós vagy vélt ellenfelét kiszorítsák, végső soron megsemmisítsék. Mivel az eszméket emberek képviselik, a harc emberek ellen folyik a „szent” eszme zászlaja alatt. A huszadik századi kommunisztikus rendsze­rekben a legkevésbé harcias és mégis legnehezebben legyűrhető ellenfélnek a kommunizmus számára a vallás bizonyult. Az ún. kizsák­mányoló osztályokat viszonylag hamar meg lehetett semmisíteni, a vallást azonban – hiába igyekeztek bizonyítani, hogy az a kizsák-mányolás egyik eszköze – nem sikerült az ún. kizsákmányolókkal együtt megszüntetni. Az európai „népi demokráciákban” az egyhá­zaknak meghatározó szerepük volt abban, hogy ezen társadalmakon belül az egységesítő politikai harc kudarcot valljon. Puszta létük arra kényszerítette a kommunista államapparátust, hogy komoly szellemi és anyagi energiát fektessen ezen intézmények ellenőrzésébe s a perspektivikusan számukra kijelölt megsemmisülésig folyamatos és hatékony „átnevelésükbe”.
A rendszer működésére, az üldözöttség és kollaboráció mértékére éppen titkossága miatt csak a Securitate archívumainak megnyitása óta van valamelyes rálátás.
Jelen kutatás ezt a rálátást próbálja tágítani a romániai református egyház vonatkozásában. Válaszokat keres olyan kérdésekre, mint: az egyház látható életmegnyilvánulásait mennyiben befolyásolták a rejtőz­ködő, de nem láthatatlan hatalmi és politikai tényezők? A kollaboráció és üldözés milyen mértékben jelentkezett az evangélium hirdetőinek sorsában? A  „hálózat” hálójába került személy áldozat volt-e, vagy lelkes kiszolgáló, esetleg valami más? Lehetett-e taktikázni, lehetett-e érvényesíteni valamelyes életstratégiát a „hálózat” bonyolult gépezetében? Molnár János