Részletek
Tamási Áron (1897. szeptember 20. – 1966. május 26.)
A mozdonyvezetőnek még megköszöntem a jóságát és az ügyeletet, aztán körülnéztem, s hát látom, hogy Garmada úr várakozik reám.
– Ez a dög a kié? – mutatott a kutyára. ...
... – Miféle dög? – ütköztem meg.
– Hát ez a kutya.
– Az enyim; de nagyon híres! – mondtam.
– S miről?
– Arról, hogy dög létire megy, ugat és harap.
Garmada úr megvetőleg nézte Bolhát, s nem akart mozdulni. Sem szólani nem akart. Az emberek sűrűn jöttek-mentek mellettünk, s én is szerettem volna már valamerre irányt venni.
– Na, gyerünk! – szólott végre mégis.
Megindult elöl, s én Bolhával utána. (…)
– Hogy hívnak?
– Szakállas Ábel,
– S valakid van-e ebben a városban?
– Van.
– S kid van?
– Az Isten.
– S más nincs?
– Még ez ideig nincs.
– Na, akkor gyerünk! – mondta, s már mentünk is. ...