Macskaméz

A boldogságkeresés, az érdemes szerelem megtalálása, az élet helyes és „vagány” berendezése után jár a kötet legtöbb írása. Hogy a szerző „szövegként” szereti művei műfaját definiálni, az igazolást nyer abban, hogy a Macskaméz egyes rövidprózái már-már kisregénnyé állnak össze; a szív, szárny vagy netán a kötetcím egy részét adó bundás állat leitmotívumként való jelenléte, a dominánsan női perspektíva is szervesít, de a történetek gyakran mégis ellenállnak az egésszé rendezésnek. Márton Evelin érdeklődésének csomópontjairól az árulkodik, hogy a Macskaméz utolsó három szövegét a Papírszív című könyvében írta tovább, az itt pedig még csak halvány álomban felbukkanó foltos szalamandra a szerző negyedik kötetének címlapjára költözik (l. a Szalamandrák éjszakái című, immár vállaltan regényét). Az állandó finom cigarettafüst, mely a gyűjtemény lapjait belengi, bizonyára nem fogja az olvasó tekintetét elhomályosítani az itt felkínált irodalmi méz ízlelgetése közben.