Kolozsvári mesék

Míg a székelyföldi, helytörténeti vonatkozású mesék egyre-másra látnak napvilágot, a belső-erdélyi mesevilágból az utóbbi időben nem merítenek ilyen mértékben a szerzők, kiadók – feldolgozásra váró történetek pedig akadnak bőven ebben a térségben is. Zágoni Balázs szülővárosa, Kolozsvár meséiből vetett papírra néhányat: akad köztük olyan, amely valós történelmi tényen alapul, és van olyan, amely szintén valós történelmi tény kapcsán született, de csak közvetett utalások szintjén értesülünk róla, a cselekmény fősodrában fiktív személyek szerepelnek. Mindkét esetben az író igyekszik korhű képest festeni az adott időszakról. A mesék mindegyike a város más-más korszakából való: A céhek és a méhek című mese például a 17. századba vezeti vissza olvasóját, amikor a történet kitalált szereplője, Osvát méhész méheivel és furfangos észjárásával megmenti a várost az ostromló törököktől. A kitűnő korrajzot a Király utca egyik háza ihlette, amelyen egy méhkas található – nem a méhészek céhe állíttatta, hiszen a kolozsvári méhészek, mint a meséből is kiderül, nem szerveződtek egyesületbe; sokkal valószínűbb, hogy a szorgalmas, munkás, takarékos élet szimbólumaként került fel a falra. Ebből a korból származik A sokat bíró királybíró is, amely valós történeten alapul: Linczigh János és Szeidi budai basa emlékezetes találkozását meséli el. A Feleki gömbök még korábbi időszakot mutat be: a 14. század második felében tartunk, azt követően, hogy Nagy Lajos király engedélyt adott húsz román családnak a Felekről Kolozsvárra vezető út védelmére. A kitalált történet főhőse egy bátor kiskamasz, aki megmenti a Szent Mihály templom építésére gyűjtött pénzzel hazatérő zarándokokat az útonállók támadásától. A Biasini Kajetán című mese egy 19. század elejéről származó, anekdotikus történeten alapul: hogyan alapítja meg gyorskocsi-szolgálatát a fogadásairól is nevezetes Biasini egy rosszul sikerült, bivalyszekeres utazást követően. Az olasz származású Biasini Kajetán szállodát is működtetett, falán jelenleg emléktábla hirdeti, hogy itt látták vendégül egy éjszakára a Petőfi-házaspárt. A Vonatmenesztő, végmegállomás főhőse ismét gyerek, aki a 19-20. század fordulóján vidékről jár be kollégiumba a városba, és, habár nagyon szeretné, nincs pénze felülni az ájvájnak csúfolt, Kolozsvár területén működtetett gőzvasútra. Az utasokat és árut szállító kis mozdony utolsó útján a Mátyás-szobor darabjait szállította a Főtérre, fiatalemberré cseperedett főhősünknek ekkor nyílik alkalma felülni rá. Ez a mese utal vissza leginkább Zágoni Balázs korábbi meséire: a technológia iránt rendkívül érdeklődő kisfiú alakja Barnit idézi fel, az író több kötetet is szentelt kisfia kalandjainak. A Kolozsvári mesék elsősorban a 8-10 éves gyerekekhez szól, de minden bizonnyal haszonnal forgatják majd azok a felnőttek is, akik eddig hiányos ismeretekkel rendelkeztek városuk történelméről.