Igehirdetések és megemlékezések

Lőrincz J. Tibor könyve zömmel prédikációkat tartalmaz, de vannak benne alkalmi beszédek, megemlékezések és más írások is. Tanulságul arra, hogy az igehirdető a templomi szószéken kívül más „szószéken” is tolmácsolni tudja, ami rá van bízva, az apostoli jó tanács szerint, alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4). Beszédeinek, írásainak van néhány olyan sajátossága, amelyekre érdemes kitérni. A prédikációk rövidek és tömörek. Rendszerint egymondatos alapigét választ a szerző, amelyből a legfontosabb kulcsszavakat magyarázza, s azonnal alkalmazza is. Kevésbé dogmatikus, inkább etikus igehirdetések, amelyek minden esetben világos tanulsággal szolgálnak, a ma élő hívő embert saját helyzetében, személyes életkörülményei között szólítják meg és bátorítják. A beszédek szemléletesek anélkül, hogy sűrűn tartalmaznának szemléltető történeteket. Lőrincz J. Tibor tudja azt, amit annak idején úgy emlegettünk, hogy „nem szabad rablómesékkel traktálni” a gyülekezetet. Olyan lelkipásztor hangja ez, aki együtt él – együtt szenved és együtt örül – gyülekezetével. Minden hamis optimizmus nélkül, bibliai józansággal szól, s ezért minden beszédnek felemelő, biztató, reményt keltő a kicsengése. Ha az egész kötetre jellemző kulcsszót keresünk – minden címkézési szándék nélkül –, akkor a reménység az a vörös fonal, amely végighúzódik a kötet beszédein.