Részletek
Lőrincz J. Tibor könyve zömmel prédikációkat tartalmaz, de vannak
benne alkalmi beszédek, megemlékezések és más írások is. Tanulságul
arra, hogy az igehirdető a templomi szószéken kívül más
„szószéken” is tolmácsolni tudja, ami rá van bízva, az apostoli jó tanács
szerint, alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4). Beszédeinek,
írásainak van néhány olyan sajátossága, amelyekre érdemes kitérni.
A prédikációk rövidek és tömörek. Rendszerint egymondatos alapigét
választ a szerző, amelyből a legfontosabb kulcsszavakat magyarázza, s azonnal alkalmazza is. Kevésbé dogmatikus, inkább etikus
igehirdetések, amelyek minden esetben világos tanulsággal szolgálnak,
a ma élő hívő embert saját helyzetében, személyes életkörülményei
között szólítják meg és bátorítják. A beszédek szemléletesek
anélkül, hogy sűrűn tartalmaznának szemléltető történeteket. Lőrincz
J. Tibor tudja azt, amit annak idején úgy emlegettünk, hogy „nem szabad
rablómesékkel traktálni” a gyülekezetet. Olyan lelkipásztor hangja
ez, aki együtt él – együtt szenved és együtt örül – gyülekezetével.
Minden hamis optimizmus nélkül, bibliai józansággal szól, s ezért
minden beszédnek felemelő, biztató, reményt keltő a kicsengése. Ha
az egész kötetre jellemző kulcsszót keresünk – minden címkézési
szándék nélkül –, akkor a reménység az a vörös fonal, amely végighúzódik
a kötet beszédein.