Az Úrnak szentelt élet

Sámuel próféta élete és üzenete Sámuel születéséért buzgón könyörög édesanyja a silói szentélyben. Az imádkozó asszony fogadalmat tesz: ha fiúgyermeket ad neki az Isten, "akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét" (1Sám 1,11). A könyörgés meghallgatásra talál. Sámuelt felviszi az édesanyja a silói szentélybe és rábízza Éli papra, hogy nevelje az Úr szolgálatára. Egy éjjel az Úr itt hívja el az ifjút prófétájául. Sámuellel új korszak kezdődik az ószövetségi nép történelmében. A bírák korában csak laza szövetségben élt együtt Isten népe, s így könnyen martalékává lettek az Égei tenger vidékéről kirajzó filiszteusoknak. Ebben a helyzetben állnak Sámuel elé azzal az igénnyel népe tagjai, hogy adjon nekik királyt. Sault, majd az ő sikertelensége után az Úr útmutatására Dávidot is ő keni fel királynak. Sámuel az ószövetségi nép tizenkettedik, utolsó bírája. "Sámuel egész életében Izráel bírája volt. Évről évre útra kelt, bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, és igazságot szolgáltatott Izráelnek mindezeken a helyeken. De mindig visszatért Rámába, mert ott volt a háza, és ott is igazságot szolgáltatott Izráelnek, és ott épített oltárt az ÚRnak." (1Sám 7,15-17). Ugyanakkor papi és prófétai tevékenységet végez! Úgy tartják számon, mint aki Dávid király királysága történetét is leírta próféta társaival együtt "Sámuel látnok, Nátán próféta és Gád látnok történetében" (vö: 1Krón 29,29) Ezenkívül a rabbinusi hagyomány szerint ő írta le Ruth könyvét is. Neve a Bibliában igazi imádkozóként szerepel: "Mózes és Áron a papokkal együtt, Sámuel és akik nevét segítségül hívták, segítségül hívták az URat, és ő válaszolt nekik." (Zsolt 99,6) Más helyen pedig így fordul elő az Úr kijelentésében: "Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a szívem ezen a népen." (Jer 15,1)