Égre tárt szemek

Ha régmúlt idők ácsainak néhány máig fenmmaradt haranglábját, tornyát szemléljükm nemcsak világos körvonalakat, nyugodt és kiegynesúlyozott arányokat, ésszerű és következetes tömegelosztást látunk, de az égnek rugaszkodó tereket is. Az érthető szerkezet a megmagyarázhatatlant takarja el. Ami a figyelmünket kezdetben kiérdemli, az sokkal inkább az anyag és szerkezet, oszlopok és gernedák, talpak és tetőzetek, fakult színek, textúrák, mindaz, ami létrehozta és határolja a teret. Ha mindettől eltekintünk, megsejthetjük azt a nyíltságot, amellyel e névtelen faragóemberek a mérhetetlen keresik, s ennek kívánnak maradandó jelet állítani. E haranglábak, fatornyok környezetükkel egylényegűek, bár földhöz kötöttek, mégis a magasságot esdeklik; s ha talapzatuk, alépítmények megszabja elrugaszkodásukat, az általuk hrdozott harang szava kitágítja a meghatározottnak véltet. Betűk helyett képekkel igyekeztem magyarázni az emberi találékonyság és téralalkítási igény változásait. Az elindulás, végigjárás, megérkezés mozzanatait próbálom felvillantani, nem a hivtásos, szakavatott fotós, csaupán a témát nagy szeretettel, együtérzéssel vizsgáló érdeklődő szemével. A végtelent és a mérhetőt kíséreltem megörökíteni, az emberit és a felfoghatatlant, az égre tárt szemek fényének szerény emléket állítani.