Részletek
A magyar kultúra alakulásában a színháznak különleges szerepe volt. Számos magyar színháztörténettel foglalkozó írás szinte heroikusnak tünteti fel az erdélyi magyar színjátszás kezdeteit, intézményesedésének folyamatát. Az intézményes magyar színészképzés 1865-ben indult, miután I. Ferenc József elrendelte a Színészeti Tanoda felállítását, és annak eltartására pénzt biztosítottak. A XIX. század végén Erdélyben is felvetődött a színészképzés intézményesítésének kérdése. A századforduló utáni évekkel kezdődik el a Janovics Jenő és Imre Sándor nevével fémjelzett korszak. Az 1918 utáni színjátszás szórakoztató szerepe küldetéses szolgálattá alakult, a színház a magyar identitástudat intézményévé vált, anélkül hogy ezt az utat saját maga jelölte volna ki magának. A második világháború után új korszak kezdődött az erdélyi magyar színjátszás és oktatás történetében.
1946. április 9-én Mihály román király 276. számú rendelete alapján Kolozsvárott megnyílt az Állami Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola. A színművészeti kart két katedrával hirdették meg: az egyik a színpadi beszéd, dráma és komédia, a másik a színházi rendezés.
Az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1996-ban a történetek hajdani szereplőivel folytatott beszélgetésekből összerakható kép egyfajta lenyomata a szóban forgó eseménynek is. Nem kívántam állást foglalni, ezért – az oral history szabályaihoz igazodva – mindent úgy rögzítettem, ahogyan hallottam. Riporterként a „messziről jött ember” szerepét játszottam, mert úgy akartam megismerni az eseményeket, ahogyan azok a kor tanúinak, az egykori szereplőknek az emlékezetében élnek fél évszázad elteltével.
(Gáspárik Attila)